Helyi hírek
helyieknek
helyieknek
Tolna megye online
Megyei kitüntetésekről is döntöttek a képviselők

A megyei önkormányzat által fenntartott Szent László Középiskolában 2009-ben tovább csökkent a beiratkozott tanulók létszáma, ami 14 alkalmazott elbocsátását tette szükségessé. Ebből 8 fő a Garay Étteremben folyó, évek óta veszteséges tevékenység megszüntetésével függ össze, így összesen 536,5 állás marad az intézményben.
Az Egységes Szociális Intézménynél a pénzügyi gazdasági feladatokat a korábbi 40 fő helyett augusztustól 36 fő látja el. A technikai dolgozók körében a 191,5-ről 175 főre csökken az álláshelyek száma.
A megyei kórház sürgősségi betegellátásának fejlesztésére együttműködési megállapodás megkötését hagyta jóvá a közgyűlés az Országos Mentőszolgálattal és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával.
A képviselők az idei megyei kitüntetésekről is döntöttek, melyeket szeptember elsején, a megyenapi ünnepi közgyűlésen, a Simontornyai Várban adnak át.

RB
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz