2010. febr. 10., szerda, 16.31.41 CET
A megye legjobb sportolóit díjazták
Idén 26 sportág 55 versenyzője vehetett át elismerést a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége díjátadó ünnepségén. A megye legjobb sportolóit felvonultató eseményen dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke köszöntette a megjelenteket, aki szerint a sport nem magánügy. A legtöbb ember magáénak érzi a sikereket, annak ellenére, hogy neki magának semmit nem kellett tennie érte.
Mégis, nincs más olyan dolog, ami ennyire közös nevezőre hozná a legtöbb embert. S teszik mindezt a sportolók nemcsak önmagukért, hanem környezetükért is. A sikerben része van az edzőknek és a családoknak is, de nekünk, mindannyiunknak is fontos ez, ezért nagyon jó érzés ennyi sportolót kitüntetni. A díjátadó díszvendége volt Egervári Sándor, az U20-as csapat kapitánya kiemelte a sport motiváló erejét, hogy nemcsak nyerni, de áldozatot is kell tudni hozni. A sport segít szocializálódni, segíti a fiatalokat a helyes életvitel kialakításában, példaképet állít a fiatalok elé. Hangsúlyozta, mennyire fontos a helyi versenyzők elismerése. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben a sportolók támogatására több anyagi forrás jut, és a megye ezután is elismeri a helyi fiatalok eredményeit, hogy sok Szabó János kerülhessen be a sport élvonalába.
- ór -