Elfogadta a 2012. évi költségvetést a Tolna megyei önkormányzat február 17-én, pénteken. Eszerint idén 218 millió forint áll az önkormányzat rendelkezésére.
A 2012. évi költségvetésről szóló rendeletet a közgyűlés tíz igen és öt nem szavazat mellett fogadta el.
Puskás Imre, a közgyűlés elnöke szerint tíz éve először fordul az elő, hogy az önkormányzatnak nem szükséges
hitelfelvételhez folyamodnia. A költségvetés az önkormányzati hivatal és a közgyűlés működésének finanszírozását teszi lehetővé, a tartalékokból pedig területfejlesztési beruházások vehetik kezdetüket a megyében. Puskás Imre hozzátette, hogy az idei büdzsé főösszege a 2011-es évi 21 milliárd forint századrészét jelenti.

Puskás Imre, a Tolna megyei közgyűlés elnöke
A költségvetés mellett a közgyűlés a bizottságok átalakításáról is tárgyalt. Az újonnan meghozott határozat alapján megszűnik a humán és a pénzügyi bizottság, valamint megalakul a pénzügyi és monitoring, illetve a területfejlesztési és koordinációs bizottság. Emellett a
jogi és ügyrendi bizottság összetételében is változtatások történtek, a korábbi 11 fős bizottságok pedig ezután 6 fővel működnek majd tovább.
-W-