helyieknek

„Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete Díj" birtokosa 2010-ben a „Kézjegy" Tolnai Tollforgatók Klubja lett. Wessely Gábor, az egyesület elnöke a civil szervezeteket a színes gyurmához hasonlította, amelyeket összegyúrva csak egy szürke masszát kapunk! A globalizáció, a mai világ is ugyanezt teszi, de ezt a civilek nem hagyhatják, mert minden civil szerveződés egy színes része a megyének. Hozzátette: annak idején azt ígérték, hogy a civil szféra legalább olyan támogatott és erős lesz, mint a politikai és gazdasági szféra, és most meg lehet nézni, hogy ebből mi lett! Pedig az egész csak szándék kérdése... - mondta az emlékplakettet és a 100 ezer Ft-os támogatást átvevő Wessely Gábor.
Ebben az évben külön díjban és az azzal járó 50 ezer Ft-os támogatásban részesült a Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete és a paksi Önzetlenül Környezetünkért és Otthonunkért Alapítvány. A „Bazsonyi Arany Mecénés Díjat" - a pályázók javaslatai alapján - a Babits Kiadó érdemelte ki.
A díjátadó programját Bonyhádról a Völgység Néptánc Egyesület és a Büdös Vornyik Zenekar előadásai színesítették.
„Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete" és a „Bazsonyi Arany Mecénás Díj" elnyerésére minden évben pályázatot ír ki a Tolna Megyei Önkormányzat. Az ünnepi eredményhirdetésre a Civilek Napjához, február elsejéhez kapcsolódóan kerül sor. Az Év Civil Szervezete 100 ezer Ft jutalomban is részesül. A Mecénás Díj Bazsonyi Arany festőművészről, a díj 2007. évi nyerteséről kapta a nevét, aki 2002. május 25-én, Tolna megyének ajándékozott egy 70 festményből és közel 200 grafikából álló gyűjteményt.
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
www.mconet.biz






